A legjobb japán RPG-k PS4-re – nélkülözhetetlen vásárlói útmutató

 
 

Mi az a japán szerepjáték (JRPG)?

A JRPG-k hagyományosan Japánban gyártott történetvezérelt kalandjátékok, melyben előre meghatározott karakterek csoportja megy végig egy veszélyekkel teli küldetésen. A műfaj tipikus vonásai közé tartozik a körökre osztott harc, a fantasy-elemek – különösen a mágia, a kiterjedt karakter- és/vagy csapat-testreszabás, valamint a karakterfejlődési, vagy „szintlépés” rendszerek. 

A JRPG pályája kezdete óta jelentős fejlődésen ment keresztül, és mostanra több alfajt is magában foglal, beleértve a taktikai RPG-ket és az akció RPG-ket, melyek más műfajok elemeit is magukba olvasztották A határok elmosódhatnak! Ebben az összefoglaló listában olyan címekre koncentráltunk, melyek inkább a műfaj hagyományos aspektusait egyesítik – de ha élvezed ezeket a játékokat, kezdj szélesebb körű felfedezésbe – kalandok egész világa vár rád!

 
 

Final Fantasy VII Remake

Fejlesztő: Square Enix
Kiadó: Square Enix

Ez nem pusztán a klasszikus PlayStation JRPG zászlóshajó felújított változata. Szinte minden eleme egy-egy szerelmeslevél a rajongóknak: a látványvilág fényévekkel előzi meg még az eredeti játék előre renderelt filmbetéteit is, míg a zenét gondosan felújították és újrakomponálták, a mai kor elvárásaihoz igazodva.

A felújított változat új harcrendszere egyaránt kedvez az új játékosoknak és a régi rajongóknak, ötvözi az akkori valós idejű gombnyomogatást a lassított, menüvezérelt speciális támadásokkal, a varázslatokkal és a különleges képességekkel. A két fél egymást táplálva hoz létre stratégiai gondolkodást igénylő dinamikus csatákat.

Hasonló játékok:

Final Fantasy X/X-2 HD Remaster

Miközben segít kikövezni az utat a jövőbeli felújított és átdolgozott Final Fantasy játékoknak, ez a HD verzió visszatér a Square Enix népszerű, kétágú történetéhez a Sin által terrorizált világra, hogy segítsen újradefiniálni az epikus sorozatot. 

 
 

Final Fantasy XII: The Zodiac Age

Fejlesztő: Square Enix
Kiadó:
Square Enix

Ez a felújított klasszikus, amely most egész sor fejlesztett játékbeli funkciót mutat be PS4-en – például az átdolgozott harcmegjelenítést és a sokkal testre szabhatóbb karakterfejlődési rendszert –, első, PlayStation 2-es megjelenésekor (2006-ban) sokat tett a Final Fantasy játékok irányának megváltoztatásáért.

Az előző részek kedves „chibi“ stílusától eltérően a FFXII a sokkal természetesebb játékbeli karaktermegjelenésekre fókuszál. Az elképesztő látványvilág és a bukott uralkodóház bonyolult története teszi gazán emlékezetessé ezt a játékot. 

Final Fantasy XV

Fejlesztő: Square Enix
Kiadó: 
Square Enix

Indulj szokatlan utazásra, ahol egy roppant méretű, fantasztikus, nyílt világ vár rád mágiával, gépekkel és szörnyekkel. Csatlakozz Noctis herceghez és kíséretéhez, vágjatok át együtt Lucis veszélyes királyságán, hogy visszaszerezhesse trónját.

A valós idejű harcrendszer, amely zökkenőmentes átmenetet biztosít a nem harci helyzetekből, egyszerre teszi gyönyörűvé és élvezetessé ezt a kalandot.

 
 

Final Fantasy XIV Online

Fejlesztő: Square Enix
Kiadó: Square Enix

Amellett, hogy nem nélkülözi azt a fajta hatalmas, történetvezérelt kampányt, amiről a Final Fantasy játékok híresek, végigmegy ugyanazon az úttörő vonalon, amit a Final Fantasy XI hagyott maga után – és amivel segített megváltoztatni az egész sorozat arculatát. Az Eorzea hatalmas, összekapcsolódó földjén játszódó tömeges online JRPG olyan birodalmat teremt, ahol te és 18 millió kalandozó együtt indulhattok epikus küldetésekre.

A halálos sivatagokkal, nyüzsgő városokkal és roppant vadonokkal teli FFXIV folyamatosan frissített, magával ragadó világa nem csak arról szól, hogy személyre szabott fényharcosoddal veszélyes szörnyeket győzz le, hanem gyárthatsz tárgyakat, élvezheted a sorozat jellegzetes elemeit, például a chocobókat, a moogle-ket és a léghajókat, de akár még házat is vásárolhatsz.

Hasonló játékok:

Black Desert

Vesd bele magad a hatalmas és folyamatosan változó világba, ahol több tucat barátoddal kereskedhetsz, kézműveskedhetsz és csatázhatsz egy bonyolult, kombinációkon alapuló harcrendszer szabályai szerint. 

 
 

Persona 5 Royal

Fejlesztő: ATLUS
Kiadó: Sega

A Persona sorozat minden új résszel (és későbbi újrakiadással) egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, elsősorban a kazamatajátékok, a szörnyelfogás- és -tenyésztés, valamint társasági/romantikus kapcsolatok megfelelő elegyének köszönhetően.

Ezúttal a japán gimnazisták arra használják újonnan öntudatra ébredt perszónáikat, hogy behatoljanak a gonoszok tudatalattijába, és megváltoztassák cselekedeteiket. A Royal változat még több tartalommal és élettartam-növelő frissítésekkel szolgál, elképesztő mennyiségű játékórával ajándékozva meg a pénzedért.

I Am Setsuna

Fejlesztő: Tokyo RPG Factory
Kiadó: Square Enix

Ez az elvesztett ártatlanságról szóló, megrendítő történet mágikus kecsességgel és bájjal repít vissza a 90-es évek JRPG-ihez, egy csodálatos karakterdizájnokkal és tájakkal teli világba.

Setsuna küldetése, hogy beteljesítse sorsát, miközben sötét vadonokba, havas pusztákba, rejtélyes városokba visz – és a kombórendszer használatával még a leghalálosabb csaták is megnyerhetők. Van bátorságod meghozni a végső áldozatot, és megvédeni Setsuna földjének népét? 

 
 

Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age

Fejlesztő: Square Enix
Kiadó: Square Enix

A hagyományos JRPG formulának talán nincs is tökéletesebb eszenciája, mint a Dragon Quest XI. A méltán elismert folytatás ügyesen vegyíti a körökre bontott, kardlengető-varázslatszóró harcot a világ sorsát befolyásoló tétekkel, és egy egész sor kiváló karakterrel, melyek évtizedek óta a csúcson tartják a sorozatot. 

Annak ellenére, hogy nem tér el a megszokott JRPG elemektől, a bejárható helyek puszta mérete és változatosság miatt biztosan nagy élmény lesz a játék ebben a gyönyörű, aprólékosan kidolgozott világban. A „hagyományos” nem szükségszerűen egyenlő az elavulttal, és a DQXI remek tisztelgés a régi JRPG-k előtt.

Hasonló játékok:

Tales of Vesperia

Lenyűgöző, anime-stílusú látványvilágával, csodálatos zenéivel és nagyszabású, élvezetes küldetéseivel a rajongók kedvencének ez a végleges változata kombinálja a klasszikus RPG-akciót egy egész sor extrával.  

 
 

Legend of Heroes: Trails of Cold Steel

Fejlesztő: Nihon Falcom
Kiadó: NIS America

Elképesztő karaktereivel, összetett harci mechanikájával és látványos mágiarendszerével a Nihon Falcom iskolai alapú fantasy kalandja sokkal több annál, mint aminek első pillantásra látszik. Miközben a tanórák melletti élet menedzselése komoly részét képezi ennek a Legend of Heroes-spinoffnak, a világ hátterének, társadalmi osztályainak és katonai struktúrájának felfedezése helyet hagy a felnőtt és árnyalt narratívának is.  

Tales of Berseria

Fejlesztő: Bandai Namco Studios
Kiadó: Bandai Namco

Velvet küldetése a vérben tocsogó bosszúig már a gyönyörű, animált bevezetőtől kezdve meglepő, megrendítő és emberfeletti. Ez a nagyszabású, gótikus kaland, amely bemutatja a Tales sorozat első hősnőjét, az emberi természet sötét szívét tárja fel, és a belső béke megtalálásáért vívott küzdelmet. Velvet a támadások ördögi repertoárjával rendelkezik, és ezek uralása a gyors, akcióalapú harcrendszerben csak egy része a rád váró kihívásoknak...    

 
 

Ni No Kuni II: Revenant Kingdom

Fejlesztő:Level-5
Kiadó: Bandai Namco

Ebben a gyönyörűen ábrázolt, anime ihletésű kalandban egy hideg szívű gyermekkirály éppen csak túlél egy merényletet, és az elnyomottak egyesítésével újjá kell építenie királyságát. Ebben tanácsadók, egyben harcostársak változatos kompániája segíti. 

Az NNK2 sokkal inkább szellemi örökös, mint közvetlen folytatás, de így is számtalan módját kínálja, hogy órákra belefeledkezz. Vezess hadseregeket a harcba, és vegyél részt kisebb, körökre osztott rajtaütésekben, miközben felfedezed a hatalmas vidéket, kiépíted a várad, és összebarátkozol a közemberekkel, akik aztán segíthetnek visszaszerezni a trónod. 

Hasonló játékok:

Kingdom Hearts III

Lenyűgöző, anime-stílusú látványvilágával, csodálatos zenéivel és nagyszabású, élvezetes küldetéseivel a rajongók kedvencének ez a végleges változata kombinálja a klasszikus RPG-akciót egy egész sor extrával.  

 
 

Lost Sphear

Fejlesztő: Tokyo RPG Factory
Kiadó: Square Enix

A Japán RPG Factory az I Am Setsuna szellemi örökösében mechanikus főellenfelekkel és robotikus vulcoruhákkal egészítette ki a fantasy-környezetet, a játékosnak így kell teljesítenie tradicionális küldetését egy fenyegetett világban.

A földön, ahol minden emlékekből épült, egész területek tűnhetnek el, ha egy emlék elveszik. Te és a bátor kalandozók csapata csak úgy menthetitek meg a valóság szövetét, ha a stratégiai, körökre osztott harcokban legyőzitek a pusztító ellenfeleket.

Valkyria Chronicles 4

Fejlesztő: Sega
Kiadó: Sega

A körökre osztott és valós idejű stratégiai RPG elemeket feszesen vegyítő Valkyria Chronicles 4 minden köre a taktikai térképen kezdődik, majd onnan folyik át zökkenőmentesen a harcmezőre, ahol az egyéni akciókat lehet vezérelni. Vedd át a közvetlen irányítást minden egység felett, kerüld el az ellenséges tüzet, és manuálisan vedd célba az ellenfeleket, kihasználva a kaszt alapú hiányosságokat.

Az akció minden egységnek meghatározott számú parancspontba kerül, ami csak a körök között töltődik újra, így minden döntés stratégiai és létfontosságú lehet, főleg, ha a halál véglegesen eltávolíthatja a karaktereket a csapatodból.

Ys Origin

Fejlesztő: Nihon Falcom
Kiadó: DotEmu

Az Ys Origin egy kezdőbarát leágazás a fővonal számozott játékaiból, teljesen új fő karakterekkel, és egy hatalmas, égi világ helyett mindössze egyetlen méretes toronyban játszódik.

Annak ellenére, hogy csak egy új megközelítésű előzményről van szó, ami tökéletes az azonnali játékhoz, ez egy feszes akció RPG három különböző karakterképességgel és játékstílussal, amit a harc közbeni szintlépésekkel fejleszthetsz egyre tovább. Így ismered meg a szerepüket a több perspektívából elmesélt, tágabb történetben.

 
 

Disgaea 5: Alliance of Vengeance

Fejlesztő: Nippon Ichi Software
Kiadó: NIS America

A régóta futó Disgaea sorozat legújabb epizódja komikusan gonosz bosszútörténet, tele lehetőségekkel, hogy képtelen mennyiségű sebzést helyezz el az ellenséges egységeken, miközben a körökre bontott, rácsos térképek sorozatán navigálsz. 

Ezek a rácsok bátorítják a stratégiai kísérletezést, hogy létrehozd a pozícionálás, a szintkülönbségek, a támadótávolságok legjobb elegyét, és édes bosszút állj elesett bajtársaidért. Fejlődj, toborozz új egységeket egyedi képességekkel és csapattárs-kapcsolatokkal, használj támadás-kombinációkat csak a szórakozás kedvéért – még ha aranyos kis lényeket kell is ütlegelned.

Hasonló játékok:

Wargroove

Tégy mesteri taktikai húzásokat ebben a történetvezérelt, körökre osztott, vicces karakterekkel és jóleső harcokkal teli háborúban;

 
 

További nélkülözhetetlen vásárlói kalauzok

Nézd meg tájékoztatóinkat, hogy megismerhesd a különféle műfajok legjobb PS4-játékait.

Narratív játékok

Poszt-apokaliptikus kalandok

Horrorjátékok

Kihívást nyújtó játékok

Családi és gyermekjátékok

Otthoni többszemélyes játékok

Oldalnézetes platformjátékok

Foglalkozásszimulátorok

Fosztogatós lövöldözősök