A legjobb verekedős játékok PS4-re és PS5-re

Akár alkalmi többrésztvevős összecsapásokat keresel, akár EVO-ra érdemes versenyzőnek készülsz, a verekedős PS4- és PS5-játékok hatalmas választéka meg fog felelni a benned élő harcosnak.

Mit értünk verekedős játék alatt?

A verekedős játékok, amelyek öröksége egészen az 1980-as évekbeli játéktermekig nyúlik vissza, a játékok egyik alapműfajának számít. A Karate Champ (1984) és a Mat Mania (1985) korai napjaitól az olyan modern titánok, mint a Street Fighter és a Mortal Kombat legutóbbi verziójáig az alapfelállás ugyanaz maradt.

Az egyedi versenyzők listájára összpontosítva a játékosok feladata, hogy egy sor egy az egy elleni mérkőzésen versenyezzenek, azzal a céllal, hogy az ellenfél életpontjait nullára csökkentsék az idő lejárta előtt. Jellemzően oldalról játszott, 2D-s harci arénára összpontosító játék, amelyben közvetlen ütésekkel kell megküzdened az ellenfeleddel, a hangsúlyt a pozicionálásra, a kombókra, a védekezésekre és a speciális támadásokra helyezve. 

Az évtizedek során a verekedős játékok összetettsége jelentősen megnőtt, és a műfaj egy olyan játékszubkultúrává fejlődött, amely bonyolult szakzsargonnal, személyes versenyekkel és magasan jegyzett bajnokságokkal rendelkezik. 

Népszerű verekedős játékok

Régóta futó legendák

Ismerkedj meg a műfaj igazi titánjaival, amelyek évtizedek óta a harcjátékok világágnak alappillérei.

Street Fighter 6

A Street Fighter sorozat következő evolúciója, ez a funkciókkal telepakolt nehézsúlyú bunyós játék innovatív, új játékmenetet, fejlesztett látványt és három különböző játékmódot tartalmaz, és a harci játékokban kezdő újoncok számára is élvezhető.

  • Válassz három vezérléstípus – klasszikus, modern és dinamikus – közül a képességszintednek megfelelően, és az új Drive System rendszerrel oldj fel több harci lehetőséget egyetlen Drive Gauge használatával.
  • Merülj el a World Tour egyszemélyes sztorimódjában, állj ki online ellenfelek ellen a Battle Hub módban, vagy lépj a ringbe hagyományos küzdelmekben a Fighting Ground módban.
Ajánlott videók
Megjelenési előzetes
M. Bison-frissítés előzetes

The King of Fighters XV

Az SNK legendás bunyós sorozata az eddigi leggazdagabb epizóddal tér vissza, ami régi és játékosok számára egyaránt mély és élvezetes élményeket kínál a harci opciók széles skálájával, és megújult online játékkal.

  • Válaszd ki háromfős csapatod tagjait a sorozat ikonikus karakterei és vadonatúj versenyzők közül, és mérkőzz meg barátaiddal helyi játékban vagy online riválisokkal, vagy játssz a kirobbanó sztorimódban.
  • A visszaállító hálózati kóddal az online játék megbízhatóbb, és csökken a késés is, a különféle játékmenet-opciókkal pedig pontosan olyanra szabhatod a meccseidet, amilyenre csak szeretnéd.
Ajánlott videók
Megjelenési előzetes
Team DLC bejelentő előzetes

Tekken 8

Ismerős arcok és vadonatúj harcosok csapnak össze a régóta futó sorozat legújabb kirobbanó epizódja, a Tekken 8 küzdőterén. Apa csap össze fiával ebben a lenyűgöző látványvilágú játékban, ahogy Jin Kazama ringbe száll a Tekken egyik oszlopos tagja, Kazuya Mishima ellen.

  • Válassz harcost az ikonikus karakterek – köztük King, Nina Williams és Marshall Law – sorából, és irány a küzdőtér a játékodra reagáló lehengerlő környezetekben.
  • A Special Style stílusban új kombókat tanulhatsz, agresszív támadóharcba lendülve pedig növelheted a karakter hevességét, amivel aztán speciális manővereket és képességerősítéseket használhatsz.
Ajánlott videók
Megjelenési előzetes
Sztorielőzetes

Mortal Kombat 1

Repülnek a pofonok a Mortal Kombat franchise új induló epizódjában, a sorozat eddigi legfilmszerűbb sztorijával, valamint az újjáélesztett harcrendszer által megtámogatott számos offline és online játékmóddal.

  • Kedvenc harcosaid most csontropogtató végzetes fatal blow ütésekkel, védekező breakerekkel és a Mortal Kombat valaha látott legkreatívabb fatalityjeivel térnek vissza – üsd-vágd az ellent az igazán látványos győzelemért.
  • Az új Kameo Fighter rendszerrel rengeteg félelmetes harcost idézhetsz meg segítségül az MK több mint 30 éves történetéből, köztük Sonya Blade-et, Gorót és a legendás Scorpiont. 
Ajánlott videók
Megjelenési előzetes
Bejelentő előzetes

Anime stílusú verekedős játékok

Stílusos bunyók

A játéktermi versenyek, a kézzel rajzolt animáció és az eltúlzott szereplők iránti jellegzetes japán rajongás itt találkoznak össze.

DNF Duel

A világ egyik legnépszerűbb szerepjátéka, a Dungeon and Fighter most 2.5D-s verekedős játékként tér vissza a DNF Duelben. Hosszú évek háttérsztorija köszön vissza a játék történetszövésében és karakterfejlődésében, lenyűgöző látvánnyal megtámogatva mind a karaktereken, mind a színtereken.

  • Válassz az RPG-kben szokásos osztályok mentén mind eltérő képességekkel és személyiséggel rendelkező 16 elbűvölő karakter közül, és a tulajdonságokat javító Awakening-hatásokkal egyenlítsd ki az esélyeket, ha épp nagy a nyomás.
  • Játssz a barátaid ellen helyi játékban, vagy válassz egy sor szólójáték-lehetőség közül, beleértve a kiterjedt sztorimódot, vagy ugorj online játékba, ahol alacsony késleltetésű exkluzív szervereken a világ minden tájáról érkező kihívókkal szállhatsz szembe.
Ajánlott videók
Megjelenési előzetes
Nen Master előzetes

Granblue Fantasy Versus: Rising

Törj a dicsőségre az elismert bunyós sorozat legújabb részében, amely kezdőknek és veteránoknak egyaránt szórakozást nyújt számos játékmódjával.

  • Az újoncoknak készült egyszerű vezérléssel akár egyetlen gombnyomással is használhatók a képességek, az epikus, RPG-ihlette sztorimód pedig bevezeti a játékosokat a játékmenet mélységeibe.
  • Tarts egy kis szünetet a mérkőzések közt, és fedezd fel a szigetet, tele szórakoztató látnivalókkal, például akadálypályákkal és az újonnan bevezetett Grand Bruise Legends partimóddal, továbbá szabd kedvedre személyre kedvenc Granblue-karaktereidet.
Ajánlott videók
Sztorielőzetes

Guilty Gear -Strive-

Az elismert Guilty Gear harcjáték-franchise legújabb epizódja méltó a sorozat jó hírnevére forradalmi hibrid 2D/3D rajzfilmszerű megjelenésével és intenzív, sikerélményt nyújtó játékmenetével.

  • Az új és innovatív játékmechanikáknak köszönhetően a kezdők hamar elsajátíthatják az alapokat, miközben a Guilty Gear közismerten mély és kreatív harci pörgése is megmarad.
  • A visszaállító hálózati kód nagy mértékben javítja az online játékot, míg a hangszinkronos sztorimódban a rajongók régi kedvencei mellett új karakterek is megjelennek.
Ajánlott videók
Megjelenési előzetes
Útmutató kezdőknek

Dragon Ball: Sparking! Zero

Küzdj a gravitációra fittyet hányó csatákban, amelyekben minden egyes Dragon Ball-karakter elképesztő képességei kiteljesedhetnek a 3D-s harci játékban, ahol az aréna reagál a manővereidre.

  • Válassz a hihetetlenül sok, jellegzetes képességekkel, átalakulásokkal és technikákkal rendelkező, játszható karakter közül. Az autentikus harci manőverek lélegzetelállító stílusban valósulnak meg, az animesorozathoz hűen.
  • Küzdj olyan harci arénákban, ahol a környezet is rongálódik körülötted, és lenyűgöző realizmussal reagál a támadásaidra. Nézd, ahogy a környezet is összeomlik a csata forgatagában.

A Dragon Ball: Sparking! Zero 2024. október 11-én jelenik meg PlayStation 5-re.

Ajánlott videók
Bejelentő előzetes
Karakterelőzetes

Többet szeretnél tudni?

Verekedős játékok GYIK

Bár a verekedős játékoknak megvannak a kiemelkedő példái (például a Street Fighter és a Tekken), nincs olyan titán, amely a játékososok és a népszerűség tekintetében eltörpülne a többiek mellett. A legtöbb rajongó több játékot szeret, és az új események vagy tartalmak megjelenésével váltogatja őket.

Nehéz megmondani. A verekedős játékok általában nagyon jól skálázhatók. A teljesen kezdők is remekül szórakozhatnak a helyi többrésztvevős játékban, de az online meccseken a képességek felső határa a csillagos ég. A legjobb, ha kiválasztasz egy olyan játékot, ami igazán tetszik, és időt töltesz azzal, hogy megismerd a karaktereket offline a barátaiddal, vagy a játéktermi módban.

Igen! Az alább bemutatott Brawlhalla ingyenesen játszható, bár inkább egy zúzós játék, mint egy hagyományos verekedős darab. A Dead or Alive 6: Core Fighters, a régóta futó verekedős sorozat legújabb része több játékmóddal és karakterrel, valamint helyi és online többrésztvevős móddal rendelkezik, és ingyenesen játszható.

Tényleg lehetetlen megmondani, de rengeteg esélyes van: a Street Fighterben Ryu és Chun-Li mindketten ikonikus karakterek; a Mortal Kombatban Liu Kang, Sonya Blade és Sub-Zero szintén a színtér titánjai; a Tekkenben Kazuya és Heihachi Mishima pedig a 90-es évek közepe óta a sorozat központi karakterei.

Bunyós stílusú verekedős játékok

Meghökkentő harcosok

A tipikus verekedős játékokon kívül egyéb alkotásokban is megvan ez a DNS, kicsit eltérő megközelítésben. 

Undisputed

Urald a ringet minden idők leghitelesebb bokszjátékában élethű látványvilággal, csontporlasztó akciókkal és szerződéses bokszolók széles palettájával. A forradalmi vezérlés rengeteg támadási opciót, valamint lábmunka-mechanikákat, kitéréseket, elhajlásokat és blokkokat tesz lehetővé.

  • Válaszd ki harcosod a legnagyobbak közül Muhammad Alitól egészen a modern korok bajnokaiig, amilyen Tyson Fury, és vesd be több mint 60 egyéni ütést felsorakoztató arzenálod, hogy diadalmaskodhass ellenfeleid felett.
  • Játssz végig egy nagyszabású utazást az amatőr meccsektől a bajnoki mérkőzésekig a Karrier módban, és állítsd ki saját egyéni harcosod a testfelépítése, tetoválásai, boksznadrágja, kesztyűje és minden egyéb kiválasztásával.

Az Undisputed 2024. október 11-én jelenik meg PlayStation 5-re.

Ajánlott videók
Bejelentő előzetes

MultiVersus

A popkultúra történetének ikonikus karakterei és legendás helyszínei találkoznak ebben az ingyenesen játszható harci platformjátékban. Felmerült már benned, hogyan boldogulna Batman és Steven Universe Arya Stark és Bugs Bunny ellen? Akkor itt jó helyen jársz.

  • Válaszd ki harcosaidat egy olyan brigádból, akik közt ott van Wonder Woman, Superman, Finn the Human, Shaggy, Garnet és sokan mások. A karakterek kiosztása testre szabható a játékstílusodnak és a csapat együttműködésének megfelelően.
  • Játssz kooperatív 2v2 meccseket, intenzív 1v1 csatákat vagy 4 játékos szabad meccseket helyi és online játékban. Fejleszd a képességeidet a gyakorlómódban, és nevezz be rangsorolt meccsekre, ha már készen állsz a kihívásra.
Ajánlott videók
Játékmenet-előzetes
Megjelenési előzetes

WWE 2K24

A WrestleMania 40 évét ünneplő WWE 2K24 a múlt és a jelen ikonikus szupersztárjait vonultatja fel játékmódok széles skálájával. Lépj ringbe a WWE történetének felejthetetlen meccsein, vagy irányítsd a dolgokat a magad kedve szerint a Universe módban.

  • Válassz a szupersztár pankrátorok, például Cody Rhodes, az Undertaker, Andre the Giant és „Stone Cold” Steve Austin közül, és szállj a ringbe Casket-, Gauntlet- és Ambulance-meccseken, vagy akár bunyózz a kulisszák mögött.
  • Légy te a bajnok a MyRISE módban két karrierívével és eredeti történetszálaival, vagy irányítsd az eseményeket a MyGM módban, ahol szerződésekről dönthetsz, szupersztárokat cserélhetsz és bonyolíthatod a drámai eseményeket.
Ajánlott videók
Bejelentő előzetes
Megjelenési előzetes

Brawlhalla

Akár nyolc játékos verekedhet ebben a szabadon játszható platform-harcjátékban, ahol a történelem legnagyobb harcosai küzdenek az elsőségért. A popkultúra híres arcai küzdenek az eredeti karakterekkel vállt vállnak vetve rangsorolt vagy alkalmi meccseken.

  • Élvezd a játékmódok széles skáláját, az 1v1 és 2v2 online meccsektől az akár nyolcfős játékot és alternatív opciókat, például a Brawlballt és a Bombsketballt is támogató helyi szabadmeccsekig.
  • A crossplay a platformok széles skáláján támogatott, ahol a kompetitív játék alacsony késleltetését szerveralapú visszaállító hálózati kód teszi lehetővé.
Ajánlott videók
Játékmenet-előzetes
Brawlhalla X AC: Crossover előzetes

Retró verekedős játékok

Klasszikus leszámolások

A harci játék műfajának kialakításában meghatározó klasszikus játékok új funkciók tömegével ugrik át a modern korba.

Capcom Fighting Collection

Játssz 10 klasszikus ügyességi játékkal a verekedős játékok aranykorszakából, köztük olyan játékokkal, mint a Street Fighter- és a Darkstalkers-sorozat darabjai, valamint a Cyberbots vagy a Red Earth első otthoni konzolváltozata.

  • A gyakorlómódokkal és az egygombos speciális manőverekkel ezek a játékok kedveznek a kezdőknek is, a gyorsmentéseknek köszönhetően pedig a hibák helyrehozhatók. Játssz online, és lépdelj egyre feljebb a ranglistákon, vagy egyszerűen csak szállj a ringbe alkalmi mérkőzéseken.
  • A Museumban illusztrációk százai, kulisszatitkok és zenék várnak, amelyekből megismerheted e klasszikus játékok történetét.
Ajánlott videók
Megjelenési előzetes
Ingyenes frissítési előzetes

The King of Fighters 2002: Unlimited Match

A sorozat történetének legnagyobb, a játék összes korábbi verziójából származó 66 karaktert számláló mezőnye feszül egymásnak a legendás KoF-franchise második „Ultimate Match” epizódjában.

  • A harcrendszer fejlettebb és kiegyensúlyozottabb, a visszaállító hálózati kóddal kiegészített robusztus online játékban pedig zökkenőmentesen küzdhetsz barátaiddal az interneten.
  • Utolsó 10 meccsedet a rendszer eltárolja, hogy visszanézhesd, melyik taktika működött és melyik nem – tehát készülj fel alaposan, tanulj a hibáidból, és szabadítsd fel a benned rejlő harcost!

Virtua Fighter 5: Ultimate Showdown

A Virtua Fighter időtlen technikai harci mechanikáját a Yakuza sorozat Dragon Engine motorjával párosítva a Sega úttörő sorozata most minden eddiginél szebb és jobb élményt kínál. Hívd ki a világ legnagyobb harcosait a klasszikus ügyességi játék újradolgozott változatában.

  • Lépj a ringbe a 19 játszható karakter egyikeként. Sajátítsd el a stílusukat, szabd testre őket jellegzetes jelmezekkel és tárgyakkal, és tanuld el a manővereket és a kombókat a megfigyelő módban.
  • Versenyezz offline és online módok széles választékában, beleértve a rangsorolt mérkőzéseket, az edzőmeccseket, valamint a klasszikus játéktermi és versus módokat. Saját ligát is létrehozhatsz akár 16 játékossal.
Ajánlott videók
Tekken 7 Collaboration előzetes
Yakuza Series Collaboration előzetes

Marvel vs Capcom Fighting Collection: Arcade Classics

Vesd bele magad ebbe a hét egyedi akciódús játékba, köztük olyan ismert ügyességi harci játékokkal, mint a Marvel vs. Capcom 2: New Age of Heroes, az X-Men: Children of the Atom és az X-Men vs. Street Fighter.

  • A visszaállító hálózati kóddal zökkenőmentes az online játék, és a nehézségi fokok módosítóival az újoncok is azonnal belevethetik magukat az akcióba. Az egyes játékok eredeti játéktermi kártyái útmutatóul szolgálnak a különleges manőverekhez.
  • A Capcom és a Marvel együttműködésének első gyümölcse, a The Punisher pedig már túlmutat az egy-egy elleni küzdelmeken. Ebben az oldalnézetes verekedős játékban kooperatív módban Nick Fury is játszható karakter.

A Marvel vs Capcom Fighting Collection: Arcade Classics 2024-ben jelenik meg PlayStation 4-re.

Ajánlott videók
Bejelentő előzetes