Egy helyen minden, amit tudni szeretnél a God of War-ró

A kultikus harci játék, ami annyira dögös lett, hogy sosem felejted el. Tudni szeretnéd, miért?

 
 
Triangle Circle Shapes
Square Cross Shapes
 
 

Mi az a God of War?

A hack-and-slash videójáték sorozat még a PlayStation 2 korszakában indult. A legutóbbi epizód – mely markánsan eltér az eddigiektől és elképesztő sikert aratott - 2018-ban jelent meg.

A játék világszerte rengeteg díjat zsebelt be, és több mint 10 millió példányt adtak el belőle. Időközben Kratosnak megnőtt a szakálla, és színre lépett fia, Atreus is, aki immáron részt is vesz a harcokban, és komoly segítségnek bizonyul a csaták során. Ráadásul a játékot magyar felirattal is tudod játszani!

 
 

Minek köszönhető a God of War széria sikere?

7 érv, amire elismören bólintasz

 

Lehet, hogy nem a legkedvesebb figura, de kétségtelenül a tettek embere (vagy inkább istene). Elszántságának és hatalmas erejének köszönhetően bármikor számíthatsz rá, ha harcra kerül a sor. A DUALSHOCK kontroller megfelelő gombjainak használatával Kratos sosem fog cserben hagyni.

A kiválóan megalkotott harci mechanizmusnak köszönhetően hihetetlen és maradandó élményben lesz részed. Kratos és ellenfelei nem igazán hívei az ölelkezésnek, inkább vérgőzös harci kombókra és audiovizuális orgiára számíts, melytől garantáltan eláll a lélegzeted. Igazi adrenalinbomba vár, és azt kívánod majd, bár ne érne véget.

A God of War már többször átesett a felújításon. A PlayStation 4-en is megjelent God of War III-ra különösen büszkék vagyunk. Ennek köszönhetően a PS4 tulajdonosai is megismerkedhetnek a „régi“ Krattel, és bővebben elmélyülhetnek a görög mitológia által inspirált történetben.

Ha az idegen nyelv ismerete nem tartozik az erősségeid közé, minden bizonnyal értékelni fogod, hogy a legújabb God of War magyar felirattal is elérhető. Ez hatalmas előnyt jelent a történet végigjátszása közben, mivel így jobban oda tudsz figyelni a cselekményre. A játék digitális és dobozos verziójánál egyaránt elérhető a honosítás, így teljes mértékben tiéd a választás lehetősége.

A legfrissebb epizód teljesen átalakította a sorozat kinézetét, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy „újraindították“. Kratosnak született egy fia, így kétszer akkora felelősség ül a vállán. Bár felelőtlennek nem neveznénk, tény és való, hogy először inkább üt és csak utána kérdez. Felnövésével együtt cseperedett az egész God of War sorozat.

Minden epizódban találkozhatsz olyan eseményekkel, amelyek gyors reakciót követelnek, és egyúttal fejlesztik isteni képességeidet a tökéletesen szkriptelt jeleneteknek köszönhetően, így a megfelelő karakter kiválasztására koncentrálhatsz a DUALSHOCK kontrollerrel segítségével. Ha rosszul időzítesz, kalandod azonnal véget ér.

A görögök mitológiája nem csak szórakoztató, de rendkívül tanulságos is. Tudod, miért mászunk fel az Olümposz hegyére? És azt, hogy hány istennel találkozhatsz odafenn? Kratos kalandjával bővítheted ismereteidet, és nem fogsz zavarba jönni, ha valaki megkérdezi tőled, ki is volt az a Poszedión.

 
 

Kratos 24 éves zarándokútja

A God of War 2005-ben jelent meg PlayStation 2-re, és rögtön hatalmas sikert aratott. Az első rész népszerűsége után a folytatásra se kellett sokáig várni, a God of War II két évvel később jelent meg.

Az új konzolgeneráció – és ezáltal a PlayStation 3 -  megjelenésével egyidőben érkezett Kratos kalandjának harmadik része. 2010-ben nem csak egy új történetet ismerhettünk meg, de a 720p felbontás is elérhetővé vált. A korábbi részek 5000 poligonos felbontása helyett a harmadik már 20 000-rel jelent meg.

A játék óriási siker lett, és emiatt PSP kézikonzolra is kiadták 2010-ben. Ez a felvonás God of War: Ghost of Sparta néven jelent meg. A fent említett harmadik rész után a PS3-ra érkezett még a God of War: Ascension (2013), valamint a GOW I és II felújított verziói is elérhetők lettek. A sorozat hatalmas népszerűségre tett szert.

Cseppet sem meglepő módon PlayStation 4-re is érkezett egy újabb God of War. Ez az új azonban különbözik elődjeitől. A haragos izompacsirta Kratos ezúttal nem csak viharvert harcosként jelenik meg, hanem felelősségteljes apaként is. Ha a mostani generáción szeretnéd kipróbálni a „régi“ Kratost, a God of War III felújított verziója a rendelkezésedre áll.

God of War I - PS2

God of War II - PS2

God of War III - PS3

God of War Ghosts of Sparta - PSP

God of War Ascension - PS3

God of War - PS4

 
 

Hogyan készült a legutóbbi God of War epizód?

Less be Kratos legújabb kalandjának kulisszái mögé!

És mit mondanak az újságírók?

,,A stáblistát elérve rögtön azt kívánjuk, bárcsak folytatódna a történet" - 24.HU

,,Rengeteg tartalom, lenyűgözö látványvilág apa-fia drámával kiegészítve" - Gamestar.hu

,,Ez az a játek, amelyik meg tud újulni, de végig hű marad gyökereihez" - HU.IGN.COM

 
 

11 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a God of War-ról

Kratos neve hatalmat jelent görögül, ami Kratos elképesztő mértékű erejére és hatalmasságára utal.

A God of War III-ban kiderült, hogy Kratos 2 méter 43 centiméter magas. Ez, nos... magáért beszél.

Kratos átlagban minden részben megöl egy istent. Ez alól kivételt képez a harmadik rész, ahol hét istent győz le.

 

Kratos nem teljes mértékben kitalált karakter. Cratus az erő és a hatalom görög istene.

Eredetileg Kratos tetoválása kék volt.

Az eredeti God of War HD remasterjében található egy easter egg, ahol az egyik jelenetben egy számot láthatunk. Ha megidézed ezt a számot, láthatod magát a háború istenét a túloldalon.

A 2018-as God of War a God of War III történetét folytatja, és nem a kronológiai sorrendben utoljára kiadott epizódét.

A sorozat történelmében először Jörmungandr, a misztikus kígyó nem gonosz karakterként jelenik meg (legalábbis egyelőre). De ne feledkezzünk meg arról, hogy Loki fiáról van szó....

Eredetileg Kratos páncélt viselt és hosszú haja volt.

A God of War a második legjobban értékelt PlayStation-exkluzív játék, az első helyen a The Last of Us Remastered áll.

A God Of War: Ascension érkeztéig Kratos hangját a színész-énekes Christopher Judge szolgáltatta, akit a Csillagkapu című tévésorozatban Teal’c szerepében láthattunk.

 
 

Szóval, szeretnéd megtudni, milyen érzés a háború istenének bőrében lenni?